Alicia.hu hírek
Hírelőzetes
0

A száguldás kis szerelmeseinek – elektromos gyerekjárművek

Apró sofőrök – avagy kisgyermekek elektromos járgányokon? “Mikor leszek már felnőtt?” “Apa vezethetek?” Szinte minden szülő szembesül ezekkel a kérdésekkel....

Apró sofőrök – avagy kisgyermekek elektromos járgányokon?

“Mikor leszek már felnőtt?” “Apa vezethetek?” Szinte minden szülő szembesül ezekkel a kérdésekkel. Minden gyerek előbb-utóbb belekerülve a fotelbe, és vezetést imitálva berreg és kanyarodik úgy, mint azt látta szüleitől, vagy kint az utcán a forgalomban. A gyerekek vágynak arra, hogy úgy élhessenek, azt csinálhassák, mint a felnőttek. A mai innovatív világunkban aligha van olyan gyermek, aki ne akarna ” autót vezetni, motoron robogni vagy quadon repeszteni ” kiváltképp, ha olyan látványos és élethű járművekről van szó, mint egy valódi, márkás jármű!

A lendület az élet szerves része, nem lehet elég korán kezdeni!

Gyermekünk életében elég hamar kialakul a kíváncsiság a járművek iránt és örömmel próbál ki minden hajtható, lökhető eszközt, amivel helyét képes változtatni. A legkisebb gyermekeknek, mikor már meg tudják tartani saját testük súlyát (kb. 6 hónapos kortól) első „önálló járművük” lehet a bébikomp, amelyben biztonsággal közlekedhetnek a lakásban. A későbbiek során, ahogy ügyesebbé válnak, a kéz-láb koordinációs mozgásukat és készségüket fejlesztő háromkerekű járgányokat (tricikliket) is örömmel hajtják. De nekik ez sem elég, nekik még több és izgalmasabb kell! Melyik kisgyermek nem szeretne beülni egy klasszikus sportautó miniatürizált változatába? Mordul a motor, csikorognak a fékek, forgatható a kormány, jöhet a száguldás! Az elektromos játékokkal már valódi kis közlekedő gépjárművezetőknek képzelhetik magukat gyermekeink, és használatuk során elsajátíthatják a közlekedés alapvető szabályait.

Ezekben a gyermekjátékokban sokkal több minden rejlik, mint amit első pillanatban gondolnánk róluk. Egy biztos: ezek a játékok fontos szerepet töltenek be a gyermekek fejlődésében! Bővíti ismereteiket, fejleszti mozgás-koordinációjukat, amiket a későbbiekben, a “valódi” közlekedésben eredményesen tudnak majd kamatoztatni.
Még jó néhány év a „jogsiig”, de már kívülről fújja a gyermek az összes autómárkát, gyártót vagy modellt? Hiába, az autózást nem lehet elég korán kezdeni, ezt minden fiús szülő tudja. Sőt, mára már a kislányok is szívesen lecserélik Barbie babájukat egy rózsaszínű vagy tűzpiros kis autócsodára!
A modellpalettán számos nagy márkanév valódi járművének gyermek változata megtalálható, mint például a Mercedes, BMW, Ferrari, Peugeot, Porsche, a Volkswagen, az Audi. Nem feledkezhetünk meg a Forma 1-es autók apró változatairól vagy a mesevilágból jól ismert szereplő a Saetta McQueen-ről a Verdákból.
Vannak olyan modellek, melyek már egészen kicsi kortól (1-2 éves) használhatók, még a kevésbé gyakorlott kis sofőröknek is. Ezt a jármű – szülő által való – távirányíthatósága biztosítja. Kaphatóak 1 személyes kivitelben, biztonsági övvel ellátva. Nagy kormánykerékkel rendelkeznek a könnyebb vezethetőség érdekében, a kormányra felszerelt gombokkal különböző dallamokat játszhat le az apróság. Ültesse gyermekét egy fantasztikus akkumulátoros távirányítós autóba, amely fel van szerelve gáz- és fékpedállal, gombnyomásra villog és szirénázik, hangokat ad és dudál, és meglátja, mekkora örömöt okoz gyermekének, még akkor is, ha ön a közelben segíti és koordinálja haladását a távirányító segítségével.
A legtöbb elektromos gyermekjármű fel van szerelve – szinte – minden extrával (visszapillantó tükör, kürt, biztonsági öv, helyzetjelző index, sebességváltó kar stb.), ami a 2-8 éves gyermek biztonságos közlekedését és járműhasználatát elősegíti, vásárolni lehet hozzá a kis bajnokoknak megfelelő védőfelszerelést, kaphatóak továbbá gyermek közlekedési táblák is, melyek játékos formában tanítják őket a közlekedés szabályaira. Használatukkal a gyerekek olyan forgalmi szituációkat próbálhatnak ki játékos formában, amik a leggyakrabban előfordulnak. Ezek a játékok kormányozhatóak, rendelkezhetnek hátrameneti funkcióval is, így bármilyen forgalmi helyzetet képesek megoldani a gyerekek.

Azonosítatlan guruló tárgy – egyre népszerűbb a quad!

De mi is az a quad? A quad vagy ATV (All Terrain Vehicle) egy olyan négykerekű jármű, mellyel szinte minden terepen lehet közlekedni. Nem sorolhatjuk sem az autók közé, sem a motorok csoportjába. Használható hobbyként, mezőgazdasági célokra, közlekedésre vagy sportszerűen. Mint minden járgánynál, itt is vannak biztonsági, vezetési szabályok, amiket ajánlatos betartani testi épségünk érdekében. Kanyarodásnál mindig a kanyarodás irányába kell dőlni, mert a quad igen borulékony. Védőfelszerelésként ajánlott viselni bukósisakot, zárt cipőt vagy csizmát, kesztyűt és megfelelő öltözetet. Egyre népszerűbb hazánkban is ez a járgány, manapság egyre bővül a quadgyártók névsora: Yamaha, Suzuki, Honda, Kawasaki stb.

Természetesen ezek az „azonosítatlan guruló tárgyak” is kaphatóak gyermek változatban. A nagyobb teljesítményű akkumulátoros quadok használhatóak göröngyös úton is, vagy akár 5-10%-os emelkedőn is. A járművek strapabíróak és kiválóan elősegítik az 2 – 8 éves gyermekek önfeledt szórakozását – de ami ennél is fontosabb – képességük sokirányú fejlesztését is. Növelik önállóságukat, vezetés közbeni térlátásukat, összehangolva kezük – lábuk egyidejű használatával.
a nagyteljesítményű, igen
A gyermekjárművek remek lehetőséget teremtenek arra, hogy még tartalmasabbá tegyék gyermekünk tavaszi, nyári szabadtári programját, felejthetetlen élményt szerezve ezzel. Emlékeznek mennyire vágytunk gyermekkorunkban mi is egy pedálos Skodára vagy Moszkvicsra? Gyermeke ma már a legnagyobb márkák élethű gyermekjármű kínálatával fedezheti fel a világot.

„Minden kész,
figyelj,
győznöd kell.

Motorzaj,
kiáltó tömeg.
mutasd meg.”
(Snyehola Kitti – Száguldás)

Az Alicia.hu Bababolt is gondolt a kicsik vágyaira, és elhozta nekik az elektromos járműveket, amelyek megszólalásig hasonlítanak felnőtt párjukra. Elektromos gyerek quad, elektromos gyerek autó, elektromos gyerek motor várja, hogy a kis “sofőrök” megvalósíthassák vele álmaikat.

RISE NEW ELEKTROMOS GYEREK QUAD
NEW RISE elektromos gyerek quad 3-6 éves gyerekeknek ajánlott. ÚJ design, új forma, modernebb változat. Hátsókerék meghajtás, visszapillantó tükrök és kürt segyti a biztonságos közlekedést. Gumi kerkek biztosítják a nagyobb tapadást. Elektromos gyerek quad megszólalásig hasonlít felnőtt quad társaira, igazi utazási élményt biztosít legkisebb gyermekeknek.

Elektromos gyerek quad műszaki adatok:

  • Ajánlott kor: 3-7 éves korig
  • Méretek: 1070x720x670 mm
  • Súly: 13 kg
  • Terhelhetőség: 40kg
  • Sebesség: 6-7,5 km/h
  • Akkumulátor: 12V 10Ah
  • Akumulátor idő: 1 óra
  • Akumulátor töltési idő: 14-18 h
  • Kerékátmérő: 330mm
  • Gázpedál
  • Kerekei műanyag és gumi
  • Csomagméret: 1000x590x470cm

BAECH RACER ELEKTROMOS GYEREK QUAD
BEACH Quad Racer elektromos gyerek quad 3-6 éves gyerekeknek ajánlott. Hátsókerék meghajtás, visszapillantó tükrök és kürt segyti a biztonságos közlekedést. Gumi kerkek biztosítják a nagyobb tapadást. Elektromos gyerek quad megszólalásig hasonlít felnőtt quad társaira, igazi utazási élményt biztosít legkisebb gyermekeknek.

BEACH Quad Racer elektromos gyerek quad 3-6 éves gyerekeknek ajánlott. Hátsókerék meghajtásának köszönhetően nehezebb tereppel is megbirkózik, így az utcán, játszótéren vagy homokos területen is közlekedhet vele gyermeke. Gyermekek biztonságáról a visszapillantó tükrök gondoskodnak, a tükrök mellett sziréna is tartozék, így a mellékelt 2db AA típusú elemmel működésbe hozható. Az elektromos gyerek quad gumikerekekkel van ellátva, így vezetés közben kevesbb hangot ad ki, mint ha műanyag habosított keréken gurulna gyermeke. A gumi kerekek a nagyobb tapadást is garantálják. Az elektromos gyerk quad hátsó ülése mögött egy fémfogantyú segytségével könnyedén felemelhető, így könnyebben hordozható. A széles kényelmes ülés és lábtartó maximális kényelmet biztosít a quadot vezető gyerkeknek. Két sebességes, előre és hátra.

Jellemzők:

  • ajánlott korosztály: 3-6 éves korig
  • akkumulátor és töltő műszaki adatai: 2×12 V 2×6 V 12 AH
  • súly: 13kg
  • Motor: 1x12w
  • Sebesség: 5km/h

További elektromos gyerekjárművek az Alicia.hu Bababoltban 

0

Egy apa tollából: “Minden elrabolt és elszakított gyermeknek üzenem!”

Én a magam példájából tudom, hogy amíg élek várni fogom, hogy Mercedesz haza érjen és megtudja, hogyan szeretett egykoron mint...

Én a magam példájából tudom, hogy amíg élek várni fogom, hogy Mercedesz haza érjen és megtudja, hogyan szeretett egykoron mint kisgyermek és én hogyan szerettem. Azért, hogy megértse, mit tettek vele, azért, hogy megtudja becsapták és kihasználták, a megélhetéséért földre kényszerítették. Minden ezen témában született bejegyzés, ahogyan növekszik, erőt és megértést fog adni neki, felismerést azokhoz a tényekhez amihez eddig nem engedték közel. Azokhoz,amiktől elzárták őt még elektronikusan is a világtól. Jó gyermekőrző lett belőle? Anyuka mostanra elhitetett vele minden ostobaságot? A cikkek mind arról szólnak, hogyan lehet felépíteni a törvényeket kijátszva egy gyermek életét, a Magyar Bírósági ítéletet semmibe véve egy másik országban, majd pedig hazugságokkal tönkretéve, olyan álomvilágot létrehozni, ahol azt is elhiteted: apád nem vár rád!

Petrásovits Mercedesz

Elrabolt és megtévesztett gyermekek, Mercédeszek!

Mindenkit vár az a szülő akitől hazugságokkal elszakították gyermekét! Mindenkit!

Bármikor felhívhatjátok szüleiteket, küldhettek nekik email, írhattok a Skype fiókjukra, bármit megtehettek, hogy kapcsolatot teremtsetek és megismerjétek, mivel lettetek becsapva! Elérhetitek a mobilokat és elérhetitek a magyar hatóságokat is, követséget. Senki nem fogja megvédeni a benneteket átverő másik szülőt, amikor kiderül: Be lettetek csapva!

Sok gyermekről tudok, akik évek múlva és itt 10 éves távlatokban beszélek, a gyermek megtudta mit tettek vele és az a szülő aki becsapta őt, a másik szülő rovására, hirtelen elveszítette a gyermekét! A gyermekeket nagyon frusztrálja a kérdés: Miért hagyott el apu vagy anyu? Az én esetemben Mercedesz: Nem hagytalak el kislányom! Anyukád bármit is mesélhet neked, itt olvashatod, ország-világ előtt, hogy téged becsaptak! Lehet, hogy jól élsz, lehet hogy nem! Ettől én még jelzem neked: Bármikor kereshetsz!

Elrabolt gyermekeiteket haza váró szülők!

Minden csatornán tegyétek meg, hogy a gyermeketek hozzátok közel állhasson. Tegyétek elérhetővé magatokat az Interneten és a gyerek ahogyan növekszik a maga kérdéseit fel fogja tenni!

Miért vágott át a másik szülő? Miért mondott annyi hazugságot?

Hogyan lehet egy nyolc osztályos ruhabolti eladóból szakács és miként adhatott ki szakácskönyvet olyan aki a piacot is pontos j-vel írja?  Minden bejegyzés amit írtok kedves szülők, a gyermeketek megértését növeli! Olvassa és érti mit gondoltok és erősödik benne az ellenállás, hogy megismerje a másik felet is!

Petrásovits Mercedesz

Az Intézeti gyermekek, akiket mások neveltek, a kikerülésük után, okokat és válaszokat keresnek.

Hol élnek a szüleim? Hol lelhetem meg őket? hol láthatom meg őket? Mit kell tennem azért, hogy a szüleim megszeressenek? Miért nem vállaltál fel? -hangzik el a kérdés sok gyerektől akik az Intézetből kikerülnek.

A gyermeketekben bízhattok! A genetikai kötődés olyan erős, ami okot ad néhány kérdés feltételére! Az idő nektek dolgozik! Biztosak lehettek benne!

Adjon nektek erőt a “Hét év Tibetben” című film, ha szülőként kételkedtek a genetika erejében!

Mit üzenek én? 

Hidd el Mercédesz, akármit is mondanak és akármivel is bántották az életedet 4 évesen, vagy 10 évesen netalán most lassan 13 évesen: Várlak! Hívj fel bátran! Bármikor!

Minden eltűnt, elrabolt, eldugott gyermekét hazaváró szülőnek üzenem: Küzdj és ha segít a kapcsolat, írj és segítek! Sokkal többen vagyunk mint gondolnád, csak elszigetelten egymástól,  így nem elég erős a szavunk! Közösségben azonban az ilyen emberek, megőrülnek akik elrabolták gyermekeinket! Félelmük egész életüket megmérgezi! Az ok, ott van bennük: a hazugságuk, az a körítés ahogyan elvették a másik szülőt gyermeküktől, önmaguk félelme miatt!

Forrás: http://www.petrasovits.eu/minden-elrabolt-es-elszakitott-gyermeknek-uzenem/

0

Nyeregre fel – kezdődik a bicikliszezon! Futóbicikli az új találmány!

Tavasszal a Nap is korábban bekukucskál ablakunkon, csicseregnek a madarak, előbújnak a föld alól a tavasz első virágai. A jó...

Tavasszal a Nap is korábban bekukucskál ablakunkon, csicseregnek a madarak, előbújnak a föld alól a tavasz első virágai. A jó idővel együtt nemcsak a természet újul meg, a hideg hónapok után mi is kiszabadulhatunk végre a négy fal közül, hogy feltöltődhessünk a szabadban energiával. Sétáljunk, sportoljunk, töltsünk egyre több időt gyermekünkkel a jó levegőn!

A garázs, sufni vagy tároló mélyéről ekkor kerülnek elő a tavalyi gyerekjátékok, a műanyag lábbal hajtós kis masina, a tricikli és a többi. Alaposan lepucoljuk, ráültetjük a kicsit, és óhhh!!!, de csak most vesszük észre, hogy mekkorát nőtt apróságunk az ősz óta, amikor is utoljára használta a csípős hidegek és a tél beállta előtt kedvenc játékait. Mit tehetünk annak érdekében, hogy 2-2,5 éves gyermekünk figyelmét hasznosan tudjuk lekötni a szabadban?

A kerékpározás a gyerekek körében az egyik legelterjedtebb és legkedveltebb mozgásforma. Fontos, hogy az első „bicaj” kiválasztása tökéletesen sikerüljön és már az első próbálkozások is örömöt szerezzenek gyermekünknek.

 

Hogyan lehet egy gyermekbicikli tanulóbicikli – avagy hogyan tanul meg biciklizni a gyermek?

A gyerekek növekedésük közben egyre inkább szeretnek hódolni száguldási szenvedélyüknek. Ebben a korban már a rohangászás mellett szükségük van valami járműre is, tekintet nélkül kisfiúk vagy kislányok. A műanyag motorok, triciklik helyett jó alternatíva lehet egy futóbicikli, ami strapabíró, könnyen kezelhető, ülőrésze állítható, és kialakításának köszönhetően már 1,5 éves kor körül is használható. A futóbicikli egy kiváló készség és képesség fejlesztő játék, segíti a gyermek egyensúlyérzékének kialakulását anélkül, hogy a pedálozásra külön figyelnie kellene. Okosabb és ügyesebb lesz tőle a kis bajnok! Az, hogy saját maga egyensúlyozhat, szülői beavatkozás nélkül, ez inspirálóan hat rá.

FUTÓBICIKLI = kivételes gyermekjármű!

Miután szemügyre veszi, majd felül a futóbiciklire, jól megmarkolva a kormányt és kicsi lábai stabilan állnak a talajon, már indulhat is a móka! Először óvatosan elkezd előre haladni, később már egyre biztosabban löki magát előre. Ha esetleg a bicikli eldőlne, és a gyermek elvesztené egyensúlyát, bármikor vissza tudja nyerni biztonságát, mivel a lába folyamatos kapcsolatban van a talajjal, így gyorsan támaszt talál. A pedál nélküli kerékpár „rákényszeríti” a kis bringást arra, hogy a hatékonyság érdekében páros lábbal hajtson, ami viszonylag hosszú, csakis egyensúlyozással megoldható gurulásokat eredményez. Később majd váltott lábbal löki és taszigálja magát előre (ez már csak egy lépésre van a pedál váltott lábbal való tekerésétől)a futóbiciklin. Szép lassan ráérez a két keréken történő haladás technikájára. Pár nap elteltével, és a sorozatos sikerélményektől felbátorodva egyre rutinosabban fog biciklizni, és a járgányt egyre biztosabban uralja, a kormányt egyre bátrabban irányítja.

futóbicikli nem csak arra jó, hogy elmenjünk vele a játszótérre, az óvodába vagy bevásárolni. Hosszabb sétákra, erdei kirándulásokra is elvihetjük magunkkal, bebarangolhatjuk vele a közelünkben lévő izgalmasabb helyeket is, akár akadálypályát is kialakíthatunk a kicsinek, hogy fokozzuk ügyességét.

A futóbiciklikről általánosságban elmondható:

  • a biciklizni tanulás forradalmian új bicikli típusa;
  • stabil, egyszerű felépítésű és nagyon kényelmes;
  • nincs pedál, ami zavarja a szabad hajtásban;
  • tökéletesen igazodik a kisgyermek mozgásigényéhez;
  • nincs szükség pótkerékre, seprűnyélre;
  • a gyermek önállóan tanul meg egyensúlyozni két keréken;
  • később gond nélkül át tud ülni az „igazi” biciklire;
  • „elnyűhetetlen” játékszer;
  • bevezeti a gyermeket a közlekedés alapjaiba.

 

Egy-két jó tanács: Szülőként sokat tehetünk azért, hogy gyermekünk megszeresse a bringázást, de szintén a mi feladatunk, hogy ügyeljünk a gyerkőc biztonságára is:

  • bukósisak használata a futóbiciklin nem kötelező, de gyermekének védelme, épségének megóvása céljából hasznos segédeszköz;
  • a jól láthatóság is fontos lehet (mellény, villogó vagy macskaszem) a futóbiciklin, mint bármely járművön;
  • nem árt, ha kesztyűt, könyök- és térdvédőt is beszerzünk a sérülések, horzsolódások elkerülésére, hiszen az apróságban még nem alakult ki kellőképpen a félelemérzet, a felelősségtudat, ő csak száguldozni akar és a száguldozásra megfelelő a futóbicikli 

A tanulóbicikli a sok-sok játékon és sikerélményen túl megtanítja és felkészíti gyermekünket a pedálos gyermekbicikli használatához. Miután „szemünk fénye” tökéletesen megtanult futóbiciklizni, már gyerekjáték lesz neki átpattanni egy „igazi” biciklire. A bringázás szinte minden gyermek életéhez hozzá tartozik, és szerencsés esetben a kerékpározás – mint örömteli mozgásforma – egy életen át elkíséri majd!

FUTÓBICIKLI, TANULÓBICIKLI KÍNÁLATUNK AZ ALICIA.HU WEBÁRUHÁZBAN

EASYGO RACER TANULÓBICIKLI

Az Easygo RACER futóbicikli a biciklizni tanulás forradalmian új bicikli típusa! Tanulás alatt nem kell többet a pótkerekekkel bajlódni, a seprűnyelet erősíteni a vázhoz, nem kell a bicikli után futni és azon izgulni, hogy mikor fog elesni a gyerek.

Az EasyGo RACER tanulóbicikli segítségével a gyermek SEGÍTSÉG NÉLKÜL, egyedül tanul meg egyensúlyozni  két keréken, majd ezután gond nélkül átül a kétkerekű pedálos biciklire. A biciklizésnél nem a tekerést nehéz megtanulni, hanem az egyensúlyozni. Ebben az egyensúly ráérzésben nyújt nagy segítséget a pedál nélküli gyermek futóbicikli.

EasyGo Racer futóbicikli

Jellemzői:

  • 3-6 éves korig ajánlott
  • párnázott kormány a könnyű fogásért
  • ülésmagassága állítható, így gyermeke méretéhez igazíthatja
  • a nyereg kényelmes és puha anyagból készült
  • a felfújható kerekei golyóscsapágyon futnak
  • nikkel felnik

Műszaki adatok:

  • súly: 6kg
  • hosszúság: 92cm
  • magasság: 46cm
  • szélesség: 34 cm
  • ülésmagasság: 39-44cm között állítható

 

EASYGO BIKER FUTÓBICIKLI

Az Easygo Bicker futóbicikli a biciklizni tanulás forradalmian új bicikli típusa! Tanulás alatt nem kell többet a pótkerekekkel bajlódni, a seprűnyelet erősíteni a vázhoz, nem kell a bicikli után futni és azon izgulni, hogy mikor fog elesni a gyerek.

Az EasyGo Bicker tanulóbicikli segítségével a gyermek SEGÍTSÉG NÉLKÜL, egyedül tanul meg egyensúlyozni  két keréken, majd ezután gond nélkül átül a kétkerekű pedálos biciklire. A biciklizésnél nem a tekerést nehéz megtanulni, hanem az egyensúlyozni. Ebben az egyensúly ráérzésben nyújt nagy segítséget a pedál nélküli gyermek futóbicikli.

EasyGo Bicker futóbicikli
A hagyományos biciklitanulásban az a legnehezebb a gyerekeknek, hogy megtanulnak pedállal tekerni, de egyensúlyozni még nem tudnak. A tanulóbicikli fordított elv alapján működik. Előbb tanulja meg a gyerek, hogyan kell egyensúlyozni, majd csak azután átülve a hagyományos biciklire sajátítja el a pedálozás tudományát.

 

Jellemzői:

  • 2-5 éves korig ajánlott
  • max. 30kg-ig használható
  • fa keret
  • csúszásgátló fogantyúkkal
  • nagy felfújható kerekek
  • állítható ülésmagasság   (39-44 cm)

Műszaki adatok:

  • hossza 81 cm
  • W 37 cm
  • magassága 54 cm
  • ülésmagasság 39-44 cm
  • Súly 3,4 kg
0

Baba biztonság I. rész – bababiztos otthon

Biztonság a babának – nyugalom az anyukának! „Elkerült bajokból tevődik össze a boldogság” (Benjamin Disraeli) Minden kisgyermekes szülő tudja, mennyire...

Biztonság a babának – nyugalom az anyukának!

„Elkerült bajokból tevődik össze a boldogság”

(Benjamin Disraeli)

Minden kisgyermekes szülő tudja, mennyire fontos, hogy gyermeke biztonságban fedezhesse fel a „világot” úgy, hogy semmi baj ne érje. Márpedig egy kúszó-mászó, tipegő, járni tudó gyerek számára a lakás tele van veszéllyel. Mivel a gyermekek még nem tudják felmérni a veszélyt, sokáig egyáltalán nincs is félelemérzetük, kíváncsiságuk viszont óriási, ezért egészségük, testi épségük megőrzése érdekében jóval több figyelmet igényelnek, mint azt gondolnánk. A mi dolgunk tehát otthon a megfelelő és biztonságos környezet kialakítása, amelynek a legegyszerűbb módja, ha gyereknyi magasságából nézzük végig a lakást – hason fekve, guggolva vagy négykézláb – attól függően, mekkora a gyermekünk. Így láthatjuk igazán, hogy mibe tud belenyúlni, mit tud felborítani, magára rántani, honnan tud le- vagy kiesni.

Nem szükséges a lakást már a baba megérkezése előtt “körbepárnázni”, mindenféle biztonsági kütyüvel felszerelni, elég, ha mindezeket akkor vásároljuk meg, amikor már tudjuk,  hogy a gyermek mennyire kíváncsi, mozgékony vagy türelmes természetű. A gyerekek nem egyformák! Nem minden kisbabát érdekli pl. a hűtőajtó, a szemetesben turkálás, a virágföld megkóstolása vagy esetleg a WC-fedél nyitogatása.  Ettől függetlenül óvatosnak kell lenni, amint úgy látjuk, hogy valami veszélyes dolog keltette fel az érdeklődését, akkor igyekezzünk azonnal kiküszöbölni a veszélyforrást!

Ebben a cikkben (a teljesség igénye nélkül) arról szeretnénk rövid ismertetőt nyújtani, hogy milyen bababiztonsági eszközök segítségével és hogyan tehetjük biztonságossá a lakókörnyezetünket már a baba megszületésétől kezdve egészen a totyogó koráig.

Újszülött korban:

Tulajdonképpen, amíg egészen pici (újszülött), nem kell sok ahhoz, hogy biztonságban tudjuk őt, hiszen még túl aprócska ahhoz, hogy „bajba sodorja” önmagát. Ekkor még nem mászik, nem rágcsál, nem rendezi át a lakást. Ettől függetlenül nem lehet elég korán kezdeni a gyermek biztonsága miatti aggódást.

A bölcsőhalál, vagy más néven hirtelen csecsemőhalál (SIDS) még ma is aggodalmat vált ki minden anyukából. Van azonban néhány jó tanács (megfelelő kiságy, jól illeszkedő kemény matrac, a babaszoba megfelelő hőmérséklete, dohányfüst-mentes környezet stb.), melyek betartásával elkerülhető a tragédia.

A szülők számára azonban a legnagyobb biztonságot a légzésfigyelő használata jelenti. Kaphatóak bébiőrrel kombinált készülékek, illetve hőmérséklet kijelzővel vagy éjjeli fénnyel rendelkezők is.

Ide a link:

Amikor már kúszik-mászik a kisbaba:

Minden szülő szembesül azzal, hogy pár hónap elteltével babája „megunja” fekvő helyzetét, elkezd kúszni, mászni, kapaszkodni. Ez remek dolog, hiszen egészségesen fejlődik, de fel kell mérni az ezzel járó veszélyeket is. Mivel okozhat magában kárt? Mit érhet el a lakásban?

Néhány jó tanács, segédeszköz erre az időszakra:

  • a kb. fél méteres magasságig elérhető dolgokat, melyek veszélyesek lehetnek a picire nézve, helyezzük máshová;
  • az alacsony, éles sarkú asztalokat, bútorokat lássuk el sarokvédővel, élvédővel;
  • ellenőrizzük a konnektorok elhelyezkedését, ha szükséges, akkor tegyünk mindegyikbe vakdugót; vigyázzunk az elosztókra, hosszabbítókra is;
  • a szobanövények, a virágföldek is veszélyforrások;
  • ha van a lakásban lépcső, erkély, akkor azt mindenképpen zárjuk le babaráccsal, ill. ajtóráccsal;
  • biztonsági ráccsal láthatjuk el a fűtőtestek, hőt kibocsátó berendezések környékét, hogy ne okozhassanak égési sérülést;
    • ajtóbecsapódás-gátló használatával elkerülhetjük, hogy a pici ujjak megsérüljenek;
    • a fiókokat, szekrényeket szereljük fel zárakkal vagy a törékeny, balesetveszélyes dolgokat pakoljuk magasabb helyre, ahol már nem tudja elérni;
    • minden vegyszert, tisztító- vagy tisztálkodó szert, kozmetikumot, krémet, gyógyszert tegyünk a gyermek számára elérhetetlen magasságba vagy zárható szekrénybe;
    • csak olyan gyermekjátékot adjunk neki, ami a korának és az egészségügyi előírásoknak megfelel;
    • vigyázzunk a leejtett, elgurult, széttört, kiömlött dolgokra, azokat azonnal szedjük fel, takarítsuk össze.

Sokan azt gondolják, hogy a fent leírtak számukra felesleges óvintézkedések, de egy rossz pillanat, és a szemfüles kismanó máris kihasználja a lehetőséget, bármit megkóstol, összerág, lenyel, fülébe vagy orrába dugja!

Amikor már megtanul felállni a kisbaba:

Amikor gyermekünk már a lábra állást tanulgatja, szinte mindenbe belekapaszkodik, egyre jobban szeretne felfedező útra indulni, megismerni az addig számára elérhetetlen „magasságokat”. Ebben az időszakban legyünk még óvatosabbak, figyeljünk az alábbi veszélyforrásokra:

  • a kiságyat helyezzük a legalsó fekvőfelületre, nehogy kibukfencezzen belőle;
  • vigyázzunk az asztalterítőkkel, mert azokat a rajtuk lévő tárgyakkal együtt könnyen magukra boríthatják;
  • ha szükséges, akkor száműzzük, vagy rögzítsük az instabil lakberendezési tárgyakat;
  • vasaláskor legyünk nagyon óvatosak, nehogy a forró talpú vasalót magára rántsa;
  • fürdetéskor helyezzünk a fürdőkádba csúszásgátlót;
  • a csaptelepeket jól zárjuk el, vagy lássuk el csaptelep védővel, le ne forrázza magát a kicsi;

Amikor már önállóan totyog a kisbaba:

Talán ez az időszak a legnehezebb a szülők számára, mert a kicsik állandóan mozgásban vannak, szaladgálnak, mindenhová megpróbálnak felmászni, minden „tiltott” dolgot megkaparintani.

  • a magasabban lévő asztalokra, bútorokra is érdemes élvédőt, sarokvédőt szerelni;
  • az éles eszközöket (ollók, kések) jól záródó helyen tároljuk;
  • a kisebb méretű, könnyen csúszkáló szőnyegeket rögzítsük, vagy lássuk el csúszásgátlóval;
  • az ablakok alá és közvetlenül mellé ne helyezzünk olyan bútorokat, melyekre fel tudnak mászni a babák és elérhetik a kilincset;
  • szereljünk az ablakokra biztonsági láncot vagy rácsot;
  • főzéskor legyünk nagyon óvatosak, az edényeket mindig nyéllel befelé fordítsuk a tűzhelyen, hogy el ne érje, és magára ne borítsa a forró ételt (talán az a legbiztonságosabb, ha akkor főzünk, mikor gyermekünk szundikál); amennyiben szükséges, akkor a főzőlap gombjaira szerelhetünk védőkupakot, a sütőre biztonsági láncot;

A nagyobb biztonság érdekében lakásunkba szereltessünk füstérzékelőt és szénmonoxid érzékelőt, valamint egy tűzoltó-készülék beszerzése is fontos lehet.

Egyik szülő sem szeretné gyermeke mozgásterét korlátozni a lakásban, de mégis biztonságban szeretné tudni őt.  Minden anyukának-apukának feladata és kötelessége, hogy megvédje babáját a veszélyektől,  elkerülje, hogy feleslegesen okozzanak maguknak sérülést, fájdalmat. Biztosítani kell számukra, hogy környezetük megismerése, felfedezése biztonságban történjen.

Minden óvintézkedés ellenére sem engedhetjük meg azt a luxust, hogy nem figyelünk oda gyermekünkre! Ameddig a veszélyérzetük nem alakul ki és nem tanulják meg, hogy mi az, ami veszélyt jelenthet számukra, mindig ébernek kell lennünk!

 

 BABABIZTONSÁGI TERMÉKEK AZ ALICIA.HU BABABOLTBAN

 

LÉGZÉSFIGYELŐ

A bölcsőhalál minden szülő rémálma. A bölcsőhalál okai még ismeretlenek az orvostudomány előtt, annyi ismeretes, hogy az éjszakai alvás során következik be és újszülött kortól egy éves korig veszélyeztetettek gyermekeink. Okainak kutatása mellett egyenlőre egyetlen megelőző készüléket ismerünk: a légzésfigyelőt.
A légzésfigyelő a baba éjszakai lélegzetvételeit figyeli. A légzésfigyelő a matrac alá helyezett tappancsokkal folyamatosan figyeli babád légzését, és riaszt, ha kihagyás történik benne, így megfelelő elsősegélyben részesíthated babádat, ha szükség van rá. Némely légzésfigyelő bébiőr is egyben így az éjszakai felébredést is jelzi.
Különösen ajánlott a légzésfigyelő ikerbabáknak, koraszülött babáknak és kisebb APGAR – tesztel született babáknak.
Bővebb tájékoztatót a bölcsőhalálról az Alicia.hu Baba magazinban olvashat.

BÉBIŐR

A bébiőr olyan eszköz, melynek segítségével babája minden lélegzetvételét hallhatja, hallhatja, ha felébred, hallhatja, ha felsír akkor is, ha nincs a közelben. Bébiőr működtethető elektromos hálózatról, de elemekkel is, így bárhová magával viheti a megadott távolságon belül. A bébiőrök adó és vételi távolsága több száz méter is lehet, így akár a közeli kertben is hallhatja babája hangját.

 

 

LÁZMÉRŐ, HŐMÉRŐ

Fontos biztonsági és babaápolási kellék a lázmérő. Az Alicia.hu Bababoltban sok féle lázmérő közül választhat. A digitális lázmérők digitális kijelzőjén nem csak a mért eredmény látható, amelyet hangadással jelez a gép, de az utolsó vagy az utolsó két mért adat is megjelenik. Az utazó lázmérő szett kirándulás, vagy nagyobb utak elengedhetetlen kelléke. A flexibilis fejjel ellátott lázmérők feje rugalmas, így egészen kis babák hőmérsékletét is biztonsággal meg lehet mérni. Létezik cumi lázmérő csecsemőknek, de vízhatlan lázmérőt is megtalálható bababoltunkban a homlokhőmérő és fülhőmérős változat mellett.

AJTÓRÁCS

Az ajtórács hasznos kiegészítő a kisbabás családoknál. Mikor már kisbabád kúszva-mászva elindul felfedezőútra le kell zárni előle a biztonságára veszélyes helyeket. Ilyen helyek a veszélyes lépcsők, lépcsőházak vagy a konyha illetve a fürdőszoba. A lezárt helyiségek mellett az ajtóráccsal a családi kutyát is távol tarthatod a kisgyerekedtől. Egyes ajtórácsok a nagyobb gyerekek biztonságát is garantálják, mivel olyan biztonsági zárral vannak ellátva, amelyet a gyerekek nem tudnak kinyitni.

BIZTONSÁGI ZÁR

A pici gyermekek félelemérzet nélkül fedezik fel környezetüket. Kúszva-mászva, majd tipegve-totyogva nézelődnek és kukucskálnak be szobákba, fiókokba, szekrényekbe. Még ha nincs is veszélyes anyag egy szekrényben, vagy fiókban akkor is veszélyt rejthet, mivel a szekrények ajtajai becsukódhatnak és oda szorulhat a pici keze vagy ujja, de ugyanez a helyzet a fiókokkal is. A biztonsági zárak garantálják, hogy a kicsik egy szekrényt se tudjanak kinyitni és egy fiókot se tudjanak kihúzni.
A biztonsági zárak nem csak fiókokra és szekrényekre korlátozódnak. Az Alicia.hu Bababoltban gondoltunk a konyhai biztonság biztosítására is: hűtőszekrényzár, tűzhelyzár, és tűzhelyvédő perem védi a kicsiket a balesetektől.
A biztonsági zárak mellett a konnektorokra is ügyelni kell, erre a célra konnektordugók védik a kisgyermekeket az áramütéstől. Addíg, míg babád meg nem tanulja, hogy hogyan vigyázzon kisujjaira és testi egészségére érdemes használni ezeket a biztonsági kiegészítőkre.

SAROKVÉDŐ, ÉLVÉDŐ

Mihelyt elindul a kisbaba minden útjába kerülő tárgy potenciális veszélyforrássá válik. A lépcső, a szekrények, a fiókok, az ajtók és emellett még a sok kiálló éles sarok és bútorél. Nem lehet mindent elpakolni a kicsi útjából és nem lehet majd ott mellette a nap minden percében. Sok csetlés-botlás mellett tanulja majd meg gyermeke hogy kell boldogulni a világban. Így előre gondolva sarokvédőkkel és élvédőkkel megelőzheti, hogy ha gyermeke elcsúszik, elesik, vagy megbotlik ne egy éles tárgy álljon az útjába, hanem egy szilikon vagy gumi anyag. A sarokvédők és élvédők megelőzhetik a nagyobb baleseteket.

BABABIZTONSÁGI ESZKÖZÖK (babahám, ajtózár…)

Minden szülő óvja és félti gyermekét a külvilágtól és ennek érdekében a gyermektermékekre szakosodott gyártók több bababiztonsági terméket kínálnak.
Gyermekbiztonság kategóriában gyűjtötte össze az Alicia.hu Babbolt mindazon termékeket, amelyek a gyermekek megóvására hivatottak. Legyen az otthon, kiságyban, fürdőszobában, utcán, utazáskor, kiránduláskor…

Legutóbbi híreink